Borostyán: áldás vagy átok?

Így nem lesz átok a borostyán

A borostyán az egyik legmegosztóbb örökzöld kúszónövény a köztudatban. Vannak, akik igazán kedvelik a növény által nyújtott előnyöket, azonban vannak, akik inkább megvetik a borostyán létezését, hiszen számos kárt tud okozni udvarunkban, a házunk körül. A megállíthatatlanul szaporodó növényt ma már képesek vagyunk szabályozni, így jöhettek létre az előre telepített, acélhálóra futtatott borostyánpanelek. Olvassa el bejegyzésünket, amelyben kitérünk a borostyán előnyeire és hátrányaira, valamint bemutatjuk a borostyánpanel alkalmazásának formáit!

Mi is az a borostyán?

Chicagoi campus borostyánnal belepveA borostyán egy rendkívül kedvelt futónövény, amely felkúszik a házak falaira, kerítésekre és a fák törzseire is. A közönséges borostyán, más néven Hedera helix a félárnyékos helyeken érzi igazán jól magát, de napos területen is képes megélni, ha rendszeresen öntözzük.  Különleges talajösszetételt nem igényel, azonban rendkívül fontos számára a megfelelő nedvesség, így érdemes olyan területen szaporítani, ahol ezt megkaphatja. Az ültetés utáni első évben nem szabad arra számítani, hogy a borostyán benövi az egész udvart, ellenben később különös figyelmet kell arra fordítani, hogy kordában tartsuk a hirtelen, megállíthatatlan növekedést. Az évelő, örökzöld borostyán rendszeres metszést igényel, amelyet ajánlott még a virágbimbók megjelenése előtt elvégezni.

A borostyán előnyei

borostyán a falonA léggyökereivel kapaszkodó borostyán akár 20-25 méteres magasságba is fel tud kúszni, így kiválóan alkalmas arra, hogy magasabbá tegyük vele az alacsony kerítésünket, segítségével beterítsük az udvarunkban nem szívesen látott építményeket. A növény egyik különlegessége, hogy szép termést hoz, így a kékesfekete bogyók esztétikus látványt nyújthatnak minden kertben. A megerősödött borostyán 2-3 métert is nőhet, ezért kifejezetten gyorsan terjed, amelynek köszönhetően rövid időn belül ápol és eltakar. Az örökzöld növény nem csak nyáron, de télen is díszítheti az udvart. Az előnyök között fontos megemlíteni, hogy a borostyán jól nyírható és formázható, nem igényel túl sok időt és energiát. A borostyán tulajdonképpen bármire felfuttatható, így az egyik legszebb ékköve lehet otthonunknak. Függőleges felület híján a borostyán alkalmazható talajtakarásra is, amely kedvelt módszer azok körében, akik nem szívesen gyomlálják kertjüket, illetve kevésbé kedvelik a virágültetést és kertgondozást.

A borostyán hátrányai

A borostyán ellenszurkolói tábora átokként tekint a növényre, hiszen számos kárt okozhat a ház körül. Sokak szerint kártékony, mert leomlik miatta a vakolat, így tönkre teheti a ház falait, valamint előfordulhat, hogy különböző rovarokat vonz a közelbe. Fontos azonban megjegyezni, hogy leginkább a helytelen gondozás és alkalmazás teheti a kúszónövényt örök ellenséggé. A nem megfelelő magasságig terjedő növény egy nagyobb széllökés hatására darabokban potyoghat le a ház faláról, ennek köszönhetően pedig nem nyújt festői látványt egészen addig, amíg vissza nem metsszük. A régi tűzfalak sokszor koszosak, ezért a növény nem tud megfelelően felkapaszkodni rájuk, így ezek eltakarására nem igazán alkalmazható. A házfalak és kerítések mellett az élővilágnak is kárt okozhatnak. Vannak, akik tévesen úgy vélik, hogy a borostyán nem engedi nedvességhez jutni a fákat, elszívja előlük a tápanyagot. A valódi kárt azonban az okozza, hogy a növény elveszi a fáktól a fényt, illetve télen, havazás idején a borostyán és a hó súlya miatt a faágak letörhetnek, amely komoly károkat okozhat környezetünkben.

A borostyánpanel és alkalmazási formái

A borostyán növény elszaporodását kiválóan meg tudjuk akadályozni a borostyánpanelek alkalmazásával. A telepített borostyánpanel egy acélhálóra futtatott előnevelt borostyánból álló kerítés, amely csak az előre meghatározott magasságig képes növekedni. A borostyánfal gondozása rendkívül egyszerű, hiszen az öntözésen kívül évi 2 alkalommal igényel csak metszést. A borostyánpanel számos módon alkalmazható, amellyel szebbé varázsolhatjuk otthonunkat. A kerítésvonalba beültetett táblák alkalmasak a meglévő kerítés eltakarására, de használhatók új kerítés kialakítására is. Emellett térelválasztóként is gyakran alkalmazzák, hiszen természetes megoldást jelentenek erkélyek, teraszok elválasztására, akár vendéglátó egységekben is. Legalább tíz panel felhasználásával különleges és esztétikus autóbeállót építhetünk udvarunkba, nyolc panel segítségével pedig tökéletes pavilon építhető. A kevésbé esztétikus felületek eltakarására, hulladékgyűjtő konténerek elfedésére is alkalmasak az előre telepített borostyánpanelek.
Az esztétikus kivitelezés mellett a természetes, örökzöld növényből készült borostyánfal élettani hatásokkal is bír, hiszen napi 45 liter oxigént termel, csökkenti a fejfájásos panaszok számát és a fáradtságot is. Még több információért látogasson el a termék oldalra.

Összegzés

Mivel a borostyán az egyik legmegosztóbb növények közé tartozik, így mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy vajon áldás vagy átok ez az örökzöld kúszónövény. A borostyán viszonylag igénytelen növénynek számít, szereti a félárnyékos helyeket és a nedvességet is. Rendkívül gyorsan gyarapodik, így hamar elérhetjük, hogy esztétikusan takarja el házunk körül a nem kívánt felületeket. A növénynek számos előnye ismert, hiszen amellett, hogy szép, hasznos talaj- vagy faltakaró válhat belőle. Ezzel szemben előfordulhat, hogy kárt tesz a házfalban és vonzza a kártevőket is, valamint túlnövés esetén gondokat okozhat. Ez könnyen kiküszöbölhető az előre telepített borostyánpanellel, amely meghatározott magasságig növekszik, biztonságos és környezetbarát megoldás, minimális gondozási igénnyel. A borostyánpanel több jótékony élettani hatással is bír és számos formában alkalmazható, akár kerítésként, térelválasztóként vagy autóbeállónak. Válasszon Ön is élő, örökzöld falat otthonába!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hu_HUHungarian
Call Now Button