Rólunk

Kertépítés és borostyánpanel, melyek meghatározzák mindennapjainkat

Már több mint egy évtizede varázsoljuk család és környezetbarát pihenőhellyé a kerti övezeteket. A kertépítés és kerttervezés cégünk szolgáltatásai között szerepel már a kezdetek óta. 2004-ben kezdtük tevékenységünket a Csongrád megyei Szentesen, azóta pedig kiszélesítettük szolgáltatásainkat az ország egész területére, sőt már a határokon túlról is kapunk megrendeléseket.Rövid határidővel vállaljuk a táj-és kertépítészeti engedélyes és kiviteli tervek készítését, a megrendelő igényei szerint tervezzük meg a környezetet, legyen az magán, ipari, önkormányzati vagy közterület. A tervezés mellett természetesen a kertépítés részben is szerepet vállalunk, a későbbiekben akár a kertfenntartásban is számíthat munkatársaink szakértelmére. A magánkertek gondozásán kívül környezetrendezési pályázati munkákban is szívesen állunk önkormányzatok és cégek rendelkezésére.

Fő profilunk a borostyánpanel építésére irányul, amely esztétikus megjelenéssel és számos pozitív élettani hatással is bír. A borostyánpanelek telepítése mellett egyszerűbb munkákat is vállalnunk, például gyeptégla lerakása, a növények esztétikus és praktikus ültetése, sziklakert kialakítása, kerti tavak megvalósítása, de a száraz nyári napokra is megoldást találunk például automata vagy csepegtető öntözőrendszer telepítésével.

A mottónk több mint 10 éve változatlan:

Mi megvalósítjuk álmait a kertben, kompromisszumok nélkül!

Munkánk során csak és kizárólag szakképzett kertészeket, kertészmérnököket és technikusokat alkalmazunk, hiszen ez az alapja a minőségi és tartós munkának. A kertépítésre több éves garanciát is vállalunk, mindig igyekszünk úgy megtervezni és életre kelteni a megrendelők elképzeléseit, hogy az a szeszélyes időjárás próbáit is kiállja az év minden napján.

Cégünk alapítója és vezetője a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult és végzett, az ottani szakmai, gazdasági ismereteit kihasználva pedig a legjobb ajánlatokat tudja a megrendelő elé rakni, akár több választási lehetőséggel.

Referenciák

Termékeink megbízhatóságát az is jelzi, hogy számtalan faiskolába szállítunk faiskolai növényeket. Legnagyobb referenciánk az Európában is egyedülálló ópusztaszeri sövénylabirintus. Falai 3 és fél kilométeren át kanyarognak, a híres Csodaszarvast és más, különleges magyar mondát ábrázolva. Az útvesztőbe terveztünk még egy 138 fából álló számháborúpályát is, és létrehoztunk egy honfoglalás kori övcsatot formázó fűzfonatot is a labirintuson belül.

  • Szentes Kossuth tér engedély és kiviteli terve, 2002
  • Szentes átkelési szakasz kertépítészeti terve, 2005
  • Szentes Tisza-VOLÁN buszpályaudvar kertépítészeti terve, 2005
  • Forráskút főtér engedély és kiviteli terve, 2005
  • Szegvár piac tér kiviteli terve, 2003
  • Csongrádi Aranysziget tanulmányterve, 2005
  • Szikszó élményfürdő kertépítészeti terve, 2004
  • ÉV KERTJE nívódíj pályázat 2005- kiemelt díj
  • ÉV KERTJE nívódíj pályázat 2006- elismerő oklevél

Számos munkánkat publikáltál folyóiratok, magazinok – MI OTTHONUNK, SZÉP LAK, ÁLOMKERT

kertépítés-borostyán

Galéria